Beállítom kezdőlapnak!



Görög vizek

 

A görög vizek (Égei és Jón tenger) időjárására alapvetően a Földközi tengerrel kapcsolatban elmondottak érvényesek. A görög vizeken két túra változatot szervezünk. Az egyik a görög szigetek közötti túrázás, a másik a Peloponészosz félsziget és annak kerülése, valamint a Khorintoszi csatorna. A két túra között elsősorban a szélviszonyok miatt igen nagy különbség van. Az Égei tenger szigetei között nyáron rendszeresen öt-hat Bf szélerőséggel fújó meltemi a túrázást sportos vitorlás élményekkel fűszerezi. A szél csökkenésére szeptember-októberben lehet számítani.

A kevésbé sportos túrákat a Szaroniki, a Khorintoszi öbölben és Peloponészosz partjai mellett és a Jón tengeren szervezünk.

A görögországi indulási kikötőket, általában Athént repülőgéppel célszerű megközelíteni. Részben a repülés költségei, részben a Görögországon belüli hajózási távolságok miatt a javasolt túraidőtartam két hét, de egy hetes túrák szervezésére is van lehetőség.


Javasolt útvonalak:

Athén-Szaroniki öböl városai-Athén egy, vagy két hét

Athén-Északi Kikládok-Athén egy vagy két hét alatt.

Athén-Kikládok-Santorini-Athén két hét,

Athén-Santorini-Rodosz-Athén két hét,

Dodekánok:Kosz-Santorini-Rodosz-Kosz két hét.


Természetesen a görög szigeteken egyéni igény szerinti túrát is tudunk összeállítani, két-három hét időtartamban.

Irányár: Egytestű hajó 6 főnek+2 fő személyzettel 2 hét időtartamra

Előszezon:           4.900,-Euro
Főszezon:            8.500,-Euro
Katamarán felára:  30% 

Adminisztráció